Makoto Shinkai: Other Worlds

Az 1999. évre datálható mindössze másfél perces, fekete-fehér gyönyörű animáció teljesen lenyűgözött azzal, hogy egy rövid alkotásba is mennyi érzelmet és mondanivalót lehet belesűríteni.

Szabadon szárnyalni a magasban, a felhők felett… elfeledni a kötelékeket amelyek a földhöz láncolnak bennünket. Miért nem merünk szabadon szárnyalni? Annyira fájdalmas, vagy nehéz lenne? Valaki mással együtt könnyebb? A világ gyönyörű, csak fel kell fedeznünk a szépségeit. De van valami, amit gyakran képtelenek vagyunk elfogadni… hogy egy nap… megtalálhatjuk azt, aki/ami egésszé tesz bennünket, s örökre velünk marad. Lehet, hogy ez a kétely foszt meg bennünket a felemelkedéstől?

Sokak számára az élet ijesztő és félelmetes lehet, ha egyedül kell szembenézni a problémákkal… egészen addig, amíg meg nem találja a másik felét. A rövid animében egy nő és egy férfi egymásra találását ismerhetjük meg, miközben eltűnődnek az emlékek és derűs pillanatok montázsából született vegyes érzelmeken. Egymásból erőt merítve folytatják mindennapi életüket, az eddig gyakran ridegnek tűnő világban megtalálják a szépséget, s életük igazi értelmét: egymást.

Más megközelítésben is megvizsgálva az animét a magány és az egyedüllét ellentéte jelenik meg számomra. A magány általában egy fájdalmas érzés, valakinek/valaminek a hiánya, míg az egyedüllét akár teljesség is lehet. A magány mindenképpen egy olyan állapot, aminek megszüntetésére ösztönösen törekszünk, de a kétségbeesett kiútkeresés gyakran rossz ösvényre vezethet, ami elmélyítheti a magányt. Az igazi magány azonban akkor következik be, ha kételyek között gyötrődve elfogadjuk a kialakult helyzetet, s bezárkózunk önmagunkba. Kissé elvonatkoztatva: feladjuk a „kör” középpontjának keresését, s közben a körvonal folytonossága is megszakad.

Az egyedüllét teljessége, mikor nem hagyjuk eluralkodni a magányt, hanem megtaláljuk magunkban, környezetünkben, egy-egy pillanatban a szépséget, a másik felünket. Ez a teljesség még jobban kiteljesedhet, ha egy másik személyben is (újra) megtaláljuk a „hiányzó”, elveszettnek hitt részünket. A kör önmagában is teljes, akár ismerjük a középpontját, akár nem. Akkor is kör marad, mert a középpont létezik. Legalább az egyiket mindenképpen meg kell őriznünk: a középpontot megismerve a hiányos körvonal is kiegészülhet, s a teljes körből megismerhető a középpont.

Makoto Shinkai munkásságának szerves része az érzelmek mély ábrázolása, s a gyönyörű természeti képek. A teljesség igénye nélkül elég csak a She and Her Cat, Voices of a Distant Star, Egao, Beyond the Clouds, vagy az 5 Centimeters Per Second c. alkotásakra gondolni. Utóbbi anime számtalan jelenetéről például az Other Worlds jutott eszembe: az égen szárnyaló madarak, kitekintés a vonat ablakából, egy tenyér érintése a vonat ablakán, a természet ábrázolása, valamint a magány disszonanciája.

Baloldali képen az Other Worlds, míg a másikon az 5 Centimeters Per Second egyik jelenete.

Aki esetleg még nem látta, az alábbi linken a YouTube-on is megtekintheti, azt a másfél percet szerintem megéri rászánni:

http://youtube.com/watch?v=FDQQKJC7UGI

Erik Satie (1866-1925) klasszikus, könnyed, melankolikus, szenvedélyes és egyben megnyugtató piano zenei aláfestése (Gymnopedie No 1.) remekül illeszkedik e csodálatos kis alkotáshoz. A szereplők gondolatai, érzelmei képekben és írásos formában jelennek meg, de így kimondatlanul is teljes mértékben egyértelműek a vizuális és zenei világgal együttesen. Bátram ajánlom mindenkinek.