Pale Cocoon

Ez az anime egy olyan alternatív jövőképet tár elénk, ahol az emberiség elhagyni kényszerült szülőbolygóját, s a szerencsések a Holdon találtak menedéket a felszín alatt. Évtizedek, talán századok teltek el, s a holdfelszín egyre mélyebb rétegeibe kényszerültek költözni, mivel a létfenntartó rendszerek hatása a magasabb rétegek felé jelentősen lecsökkent. A régi világról szóló emlékek nagy része is szétszóródott vagy teljesen odaveszett már. A 92-es kutatórészleg feladata a megmaradt emléktöredékek felkutatása, helyreállítása, s analizálása.

A nyitó képsorok alatt felcsendülő dallam sejtelmesen szomorkás atmoszférája a képi világgal együttesen megadja azt az alaphangulatot, ami végigkíséri az egész történetet. A jövőbe helyezve napjainkban is érvényes kérdéseket vet fel az anime a környezetvédelemmel, az emberiség környezetpusztító tevékenységével, a túlnépesedés hatásaival, valamint eredetünk, múltunk, s jelenünk megértésével kapcsolatban.

Egy negatív jövőképen keresztül próbálja a néző figyelmét ráirányítani, hogy miért is fontos a környezettudatosság. A technológiai-, tudományos fejlődés jobbá és kényelmesebbé teszi életünket, de egyre inkább igénybe veszi a természeti erőforrásokat. A fejlődést nem feltétlenül kell korlátoznunk, de az erőforrások szűkössége miatt azokkal úgy kell gazdálkodnunk, hogy a jövő generációinak fejlődési lehetőségeit, s életminőségét ne veszélyeztessük (fenntartható fejlődés elmélete).

Az egykor ismert, de mára ismeretlenné vált világból származó emlékek kutatása izgalmas, örömteli, ugyanakkor fájdalmas élmény is lehet. Az emberi élettér növekedésével szükségszerűen visszaszorult a természeti környezet. Az animében a kutatók kizárólag a megtalált és helyreállított képeken, audió-vizuális és szöveges emlékeken keresztül ismerik az egykori zöld világot, a napfényt, az eget, s a felszínen élt emberek történetét. Biztosan volt már mindenki úgy, hogy vágyakozva tekintett hegyekről, erdőkről, tengerről készült képekre, hogy de jó lenne a valóságban is látni azokat a tájakat. Ebből kiindulva talán elképzelhető, hogy milyen érzés lehet ha már magát az eget, a napfényt, a zöldellő környezetet sem ismerhetjük.

A másik téma amelyet kiemelnék: az emlékek fontossága. Emlékeinkről miért készítünk feljegyzéseket, miért akarunk nyomot hagyni a világban? Vannak dolgok, pillanatok amelyeket „eredeti” állapotukban szeretnénk megőrizni, s ezért különféle módon rögzítjük azokat. Így később rátekintve ezekre a „hordozókra” pontosabban fel tudjuk idézni életünk egy adott pillanatához kötődő emlékeinket. Minél pontosabban rögzítjük ezeket az emlékeket, annál inkább képesek közvetíteni mások számára is az érzéseinket, gondolatainkat így azok is átélhetik legalább egy részét, akik nem tapasztalták, vagy nem tapasztalhatták meg személyesen.

Ugyanakkor ha csak mások emlékein keresztül tapasztalhatunk meg bizonyos dolgokat, akkor máris érthetővé válik, hogy a múlt kutatása miért lehet fájdalmas élmény is, esetünkben olyan múltbéli emlékek felszínre kerülését értve ezalatt, amelyek már nem is léteznek a valóságban. Az animében sok kutató ezért már kilépett a részlegtől, elvesztették a lelkesédésüket az egykori világ megismerése, megértése iránt. Elszántságuk közönybe, tagadásba fordult, elvesztették hitüket, a reményt: „Ura, belegondoltál valaha, hogy talán az összes archív csak hazugság? Ura, gyakran kívánom, hogy hazugságok legyenek. Adatok előásása meg fogja változtatni a világot?” Reményvesztettségüket tovább fokozzák azok az emlékek, amelyek a „zöld világ” fokozatos pusztulását örökítették meg, nem akarják már többé megérteni azt, hogy milyen lehetett és azokat sem, akik elpusztították. Nem akarnak még több reményt veszteni a valóságban, elfogadták a jelenlegi valóság megváltoztathatatlanságát, s azt kívánják bárcsak ne ismerték volna meg a múltat.

Alig néhányan maradtak, akik továbbra is elszántan kutatják az egykor létező világ történetét, hogy megértsék azt. Számukra a zöld világ kutatása már-már egyfajta menedék a sivár, felszín alatti jelenükben, s próbálják megőrizni a múlt emlékeit. Megismerve a múltat, megragadják a jelent, s a jelenben cselekedve formálják a jövőt, táplálják az egyre halványodó reményt. A remény érzése még az anime többnyire szomorkás hangi-képi világában is tükröződik: a monitorokon megjelenő restaurált emlékek képei, hangfelvételek, írott digitális anyagok, vidámabb színezetű zenei aláfestések formájában.

Összességében az egész anime közel 23 perc hosszúságú, így mindenki számára bátran ajánlom, ha van egy szabad félórája, s nem idegenkedik a komolyabb témáktól. A kissé borús hangulatot remekül ellensúlyozza, a 16. perc környékén megjelenő zenei-klip, ami egy helyreállított üzenet a múltból, gyönyörű metafórákkal foglalva össze az egykor történteket, s kifejezve a reményt, hogy az emberiség egyszer visszatérhet bölcsőjébe. Közben világossá válnak a nyitó képsor mozzanatai, hogy hová is vezetnek Ura léptei, s hogy kitartása, reményei, vágyai hiábavalóak voltak-e…

Készítette: Vmcsakjo